Filozófiám

                                         

Filozófiám

"Soha ne érd be kevesebbel, mint amit valójában akarsz! Soha ne légy senkivel, akit nem szeretsz igazán!"

Claudia Gray

Biztos alapokon nyugvó hitem, hogy az Élet nem csak az, úgy nevezett "életfeladatokból" áll, hanem örömökből is, sőt, ha élet feladatunk van, az nem lehet más, mint az, hogy boldogok legyünk! 

A ComeWithUs ebből a hitem melegéből született és olyan célból:

  • hogy minél több hidat építsük az emberek között,
  • hogy Magyarországban élők, a külföldön élő magyarok és a külföldiek, az Europán belül, tudjanak kialakítani saját kis interaktív szocializációs, tudás fejlesztő és üzleti kis közösségeket, 
  • hogy megtaláljuk, nemtől függetlenül,  azt ami közös bennük,
  • hogy közösen valósítsuk meg az álmainkat,
  • hogy minőségi személyes és üzleti kapcsolatokat teremtsük és tartsunk is fenn,
  • hogy megtaláljuk az utat önmagunk és egymás felé,
  • hogy csökkenthessük az életbeli, az érzelmi és a spirituális  távolságokat az emberek, a nemek közt, a társadalmi státuszok között.

Most, hogy a hitemet megosztottam veletek :),  ami egész bensőséges, őszinte és bizalmi alapokra helyezett kapcsolatról és annak igényéről  és szükségességéről árulkodik, illetve betekintést kínál abba, hogy mit tartok fontosnak az emberek közötti kapcsolatok téren, be is mutatkoznék.

Amíg nem kellett írni magamról, nem is gondoltam, hogy ez egy feladat lesz számomra. Büszke vagyok arra, hogy ismerem magam és még büszkébb arra, hogy fel is vállalom azt, aki vagyok. Most viszont, szembesültem azzal, hogy igen is kihívás írni magamról.

Tolsztoj mondta: „hogy ha nem tudsz miről írni, írjál arról, hogy milyen az, amikor nem tudsz miről írni.”

Valahogy én is úgy kezdeném el, hagyatkozva az érzéseimre, és hű maradva saját magamhoz, hagyni fogom, hogy a szívem vezessen.

Nem ez a legegyszerűbb és a legrövidebb út egy feladat megoldásához?

Dehogy nem… mert aztán, hogy is tudnám pár mondatban megfogalmazni azt az összetett, dinamikus, folytonos alakulásban lévő, örök fejlődésre törekvő, merész gondolatokban, gazdag érzelmekben dús világot, ami Én magam vagyok?

Azért arra gondoltam, hogy nem is teszem meg. Kérdezzetek, állítsatok helyzetek elé, keressetek meg, ha szükségetek van válaszokra, megoldásokra, segítségre és ismerjetek meg. Mert mindig is az volt a célom, hogy segíthessek, hogy megosszam azt, amit tudok, abban a reményben, hogy minél több embernek mutathatok új utakat, amik új perspektívákat nyithatnak számukra.

A másik célom, hogy megosszam az örömeimet, és megtanítsam az embereket örülni, azzal az örömmel, ami nyitja a szívüket, tágítja az időt és a teret, amíg nem marad más csak maga az öröm; ezáltal az ember és az öröm egybeolvad, egy új minőséget alkotva, egy jobb világot teremtve.

Egy szóval, hogyan is határozom meg magam?

Ha egyetlen szóval kéne, akkor én a szeretetet választom, mert szeretem a táncot, a reggel tisztaságát, egy mosoly ártatlanságát, egy pillantás őszinteségét, a délutáni gyengéden simogató napsugarait. Szeretem meghallgatni a víz susogását, szeretek hintázni, szeretek színekkel dolgozni, szeretek nevetni, szeretek érezni, gyönyörködni a víz örökké változó kék árnyalatain. Szeretek festeni, szeretek tanulni, szeretem a vígjátékokat, szeretek olvasni, szeretem a csokit és mindent, ami csokis. Szeretek mindent, ami művészet, szeretek sportolni, szeretek szeretni, egy szóval, szeretem az életet, az élet minden megnyilvánulását, a meglepő fordulatait, a részletei színes gazdagságát, és nem utolsó sorban szeretem az Embert, sőt alázatos csodálója vagyok, mert számomra, az Ember jelképezi az Élet legmagasabb, legerősebb, leggazdagabb, legösszetettebb műalkotását. És én hiszek abban, hogy innentől kezdve, rajtunk múlik, hogy hogyan óvjuk, kezeljük, ápoljuk azt a remekművet, amelyek mi Emberek vagyunk.

Hogyan definiálnám magam, ha két szóban kellene?

Erről jut eszembe az a játék, amivel gyerekkorunkban szerettünk játszani: megkérdeztük egymástól, hogy ha elmennénk egy lakatlan szigetre lakni, mi az az 5 tárgy, melyeket magunkkal vinnénk; olyan sokat árult el magunkról és arról, hogy éppen hol tartottunk és hova szerettünk volna eljutni!

Én megállnék most két " tárgynál ", megígérem.

Akkor, melyik lenne az a két szó, melyeket választanám?

Én a szeretetet és a hálát választom. Azért, mert hálás vagyok, hogy élek, és hálás vagyok az Életnek; hálás vagyok a múltamnak, és hálás vagyok a jelennek. Hálás vagyok azért, aki vagyok és azért is, aki még lehetek.

Röviden, ez lennék Én!

És ki lennél Te? 

Én tudni szeretném, hogy Te ki vagy! Megakarlak ismerni! Keress meg, ha szükséget érzel! Oszd meg velem azt, amit megszeretnél osztani és én megosztom Veled azt, amit Én tudok! 

És mi lenne az, amit Én szeretnék adni?

Gyakran találkozhatunk ma azzal, hogy az emberek a való élet problémái, a stressz, a felelősség elől inkább a virtuális világba menekülnek, miközben nem veszik észre, hogy mennyire egyedül maradnak. Ez adta az ötletet és az inspirációt ahhoz, hogy létrehozzam egy olyan offline interaktív közösséget, amely arra sarkallja az embereket, hogy összejárjanak, vállaljanak fel magukat, találkozzanak és értékes, minőségi időt töltsenek együtt, miközben baráti és üzleti kapcsolatok is szövődhetnek, és olyan ajtók nyílhatnak meg, amelyek segíthetnek elérni a vágyott célokat, az áhított életet.

Lehetőséget szeretnék kínálni a tudatos 30/40/50 felettieknek önismeretre, fejlődésre, tudatosságra és annak gyakorlatbeli működtetésére, ahhoz, hogy a vágyaik összhangba  kerüljenek az életükkel; lehetősséget szeretnék kínálni minőségi és tartós személyes és üzleti kapcsolatok teremtésére, de feltétlenül, külső beavatkozás, ígéretek és konkrét megoldások nélkül, mivel szilárd meggyőződésem, hogy mindent megtanulható, mindent elsajátítható, mindenkinek jógában áll szabadon választani és a választásáért mindenki hivatott felelősségét vállalni, és nem utolsó sorban, minden RAJTUNK MÚLIK. 

Fontos, hogy légy nyitott és befogadó!

Küldetésünk, hogy személyesen hozzuk össze az embereket, ezért nem kínálunk összetett és kényelmes online technikai megoldásokat, hanem egyszerű, könnyen áttekinthető megjelenésre és technikai megoldásokra törekszünk. Nem célunk, hogy a számítógép előtt tartsunk! Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a közösségünk adta lehetőségből, akkor ki kell mozdulnod! 

A ComeWithUs oldalon különböző eseményekre jelentkezhetsz, ahol személyesen ismerhetsz új embereket és eldöntheted, hogy kivel szeretnéd a továbbiakban szorosabban is tartani a kapcsolatot. Ezeket az embereket felveheted az ismerőseid közé, az üzleti partnereid köze, üzeneteket válthatsz velük, információkat, tapasztalatokat és tudást oszthatsz meg velük a következő eseményekről, találkozókról, tervekről.

Kiválaszthatod a neked megfelelő, az általunk és a tagok által szervezett  eseményekből, előadásokból, kis csoportos foglalkozásokból, attól függően, hogy mit szeretsz és mennyi időd van!
Van lehetőséged szervezni eseményeket a mi oldalunkon, és meghívni minket is!
Ha van egy hobby-d, megoszthatod velünk!
Ha van egy vállalkozásod amit promotálni szeretnél, megteheted, a tagok számára kigondolt kedvező promóciók által, illetve, olyan események keretén, ahol a vállalkozásod mutathatod be a tagoknak; és ez mind ingyen teheted meg az oldalunkon, az Ajánlatok menüben!

HA van olyan hely, ahová elmennél, de nem feltétlenül egyedül, ha van saját helyed, éttermed, bárod, amelyet megmutatnál a tagjainknak, ha szereted a művészeteket és mindent, ami a művészetekről szól, ha van kedvenc színházad vagy múzeumod, történelmi emlékhelyed vagy filmed, amelyet megosztanál a közösségünk tagjaival, ha imádsz gyalogolni, túrázni, várost nézni vagy piknikezni vagy van egy kedvenc helyed, amelyet megmutatnád a közösség tagjainak, ha idegenvezető vagy túravezető, ha szeretsz sportolni vagy az aktív és egészséges élet híve vagy, ha olyan sportokat űzöl, amelyeket megosztanál a közösség tagjaival, ha kipróbálnál új sportokat, de ezt nem egyedül tennéd, ha sportpartnert vagy táncpartnert keresel, vagy üzleti partnert/befektetőt keresel, ha Zumba vagy jóga oktató vagy, esetleg személyi edző, hogy csak néhány lehetőséget említsük, akkor NE HABOZZ REGISZTRÁLNI INGYEN az oldalunkon, böngészni és eldönteni, hogy szeretnél-e velünk tartani.   

Ha vannak barátaid a közösségen kívül, akiket szeretnéd elszakítani az online világtól, akikkel szeretnéd szép pillanatokat megosztani,vagy együtt dolgozni, fejlődni, kiteljesedni vagy akiknek szeretnél segíteni, hogy megtalálják azt amire vagy akire vágynak, meghívhatod őket, hogy iratkozzanak fel az eseményekre, miután regisztráltak a ComeWithUs oldalon. Sőt, akár Te magad is szervezhetsz rendezvényeket, előadásokat, workshopokat, foglalkozásokat a közösség tagjai számára.

Böngészhetsz a profilok között, de félreértések elkerülés végett: mi ebben a közösségben arra összpontosítunk, hogy személyesen ismerjük meg egymást, mert mi is azt hiszünk, hogy "Az emberek túl sok falat építenek, és túl kevés hidat."-Joseph Fort Newton  

Kiválaszthatod a csoportokat az érdeklődési körödnek megfelelően; a megválasztott csoportban, rendezhetsz eseményeket, rendezvényeket, foglalkozásokat, előadásokat, workshopokat a közösség tagjai számára, természetesen ha rendelkezel a megfelelő törvény által követelt jógi háttérrel és tudással. 

Ne felejtsük el, hogy az események szervezése egy egyszerű módja annak, hogy bemutatkozzunk, és lépjünk a reflektorfénybe!

Hozzászólás nincs, csak minősítési pontozási lehetőség, így minimalizáljuk az online platformon lefolytatott véleménycserét. Ha beszélgetnél, kimondanád azt, ami foglalkoztat, azt tedd meg személyesen eseményeinken, egy barátságos helyen, olyan emberekkel, akikkel szívesen vagy együtt.

Lehetőséget kínálunk az oldalunkon azoknak a tagoknak, akiknek vállalkozásuk van, hogy megismertethessék cégüket a közösség tagjaival a kedvezményes ajánlatok menüpont alatt. Sőt, akár olyan eseményeket, rendezvényeket is szervezhetsz, amelyek bemutatják a cégedet és ezáltal új ügyfeleket szerezhetsz. A közösség tagjai szabadon böngészhetnek az ajánlatok között.

A regisztráció a ComeWithUs oldalon ingyenes, de a webhely teljes hozzáférése havidíjhoz kötött, amely cserében, a technikai megoldások mellett, abban szeretném segítségemet ajánlani, hogy a mai kórnak kihívásainak megfelelően, tudj működni, ahhoz, hogy az Élet, nem csak kihívás legyen, hanem élvezhető is legyen, mert megingathatatlan hitem az, hogy ARRA SZÜLETTÜNK, HOGY BOLDOGOK LEGYÜNK! 

Nem mellékes, hogy szeretném minőségi időtöltés keretében, megosztani a  tapasztalataimat és tudásomat, és lehetőséget adni arra, hogy mások is megoszthassák velünk a saját tapasztalatait, tudásukat, hogy  együtt tanulhassunk és fejlődhessünk, miközben végig élvezünk a pillanatokat, a jelent, építve a jövőt.

Mert igaznak gondoljuk azt , hogy: "Jobb lenne, ha a lehető legjobban élnéd, cselekednéd és gondolkodnál ma és mind ezt, a lehető legjobban, megtennéd ma, mert a ma a biztos előkészület a holnapra és a többi következő holnapra." - Harriet Martineau

Reméljük, hogy sok élménnyel gazdagodsz majd.

Brezenák Alexandrina

Kedves Látogató! Ez a website cookie-kat ("süti"-ket) használ annak érdekében, hogy megkönnyítse az oldalon való eligazodást. A honlapunk használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Ha szeretné többet megtudni a cookie-k működéséről és a beállításokról, kattintson a Cookie-k oldalra.

Elfogadom

Tagdíj befizetés szükséges az összes funkció eléréséhez.

Tagdíj befizetés
Folytatom a böngészést